Néha felbukkan egy bizonyos típusú fénykép a társkeresőkön.
Az alany valamilyen turisztikailag fontos épület előtt áll külföldön. Távol áll a kamerától, hogy minél több látszódjon a látványosságból, a karjai szorosan a törzse mellett. Az arca el van mosódva a távolság miatt, emiatt az arckifejezését sem lehet kivenni.
Egy pillanatig belegondoltam, hogy a családom valami ilyesfajta helyzetbe kényszerít, a velük való kommunikáció során. De rögtön el is mosolyodtam, mert nem igazán vannak érzéseim.
Főleg velük kapcsolatban.
Most épp keresek egy életvidám lányt.
Kell valaki, akit figyelve megtanulhatom eljátszani az érzéseket. A mostani teljesítményem elég silány.
Na, milyen az élet Pesten?
2007.01.07. 00:16 | Németh S. Tamás | Szólj hozzá!
Állandóan ezt a kérdést teszik fel az ismerőseim, mintha lenne értelme.
Budapest olyan, mintha nemrég 20 kisvárost összegyúrtak volna, de előtte 30 évvel beszerezték az összes tömegközlekedési járművet. Egyetlen különbséget vettem észre, a nyugdíjasok fel vannak spannolva.
Megáll a Nyugatinál a metró, és alig merek kiszállni, mert az ajtó másik oldalán három idős néni néz velem farkasszemet (szerencsére nagylelkűen kiengedtek).
A munkahelyemhez közeli vegyesbolt előtt egy bácsi rugdossa az ajtót, és kiabál: "Miért nincsenek nyitva? Hiszen karácsony van!".
Pár másodperc múlva megérkezik a bolt vezetője, és rezignált hangon megjegyzi: "Még nincs karácsony. Tessék várni, nyitom az ajtót."
Azt természetesen megértem, hogy az idősebb korúak sietnek a felszállással, kell az ülőhely. Amiért egy kicsit mérges vagyok, ha leszállásnál is elém tolakodnak, vagy ha úgy állnak az ajtóban megállónál mintha le akarnának szállni, én pedig türelmesen várok, amíg nem csönget a busz.
Ha a kérdés az lett volna, milyen az életem Pesten, arra lényegesen egyszerűbb válaszolni: Életem még nincs, csak munkám.
Budapest olyan, mintha nemrég 20 kisvárost összegyúrtak volna, de előtte 30 évvel beszerezték az összes tömegközlekedési járművet. Egyetlen különbséget vettem észre, a nyugdíjasok fel vannak spannolva.
Megáll a Nyugatinál a metró, és alig merek kiszállni, mert az ajtó másik oldalán három idős néni néz velem farkasszemet (szerencsére nagylelkűen kiengedtek).
A munkahelyemhez közeli vegyesbolt előtt egy bácsi rugdossa az ajtót, és kiabál: "Miért nincsenek nyitva? Hiszen karácsony van!".
Pár másodperc múlva megérkezik a bolt vezetője, és rezignált hangon megjegyzi: "Még nincs karácsony. Tessék várni, nyitom az ajtót."
Azt természetesen megértem, hogy az idősebb korúak sietnek a felszállással, kell az ülőhely. Amiért egy kicsit mérges vagyok, ha leszállásnál is elém tolakodnak, vagy ha úgy állnak az ajtóban megállónál mintha le akarnának szállni, én pedig türelmesen várok, amíg nem csönget a busz.
Ha a kérdés az lett volna, milyen az életem Pesten, arra lényegesen egyszerűbb válaszolni: Életem még nincs, csak munkám.
